Behunyt szemmel emelte szájához a menny falatnyi darabkáját. Leheletnyi piskóta tészta, tömény csokoládékrém… Csak egy falat, ebből még nem lesz baj. Ahogy szétolvadt szájában a kakaós élvezet, megszűnt a külvilág…mohón nyúlt a következő szeletért és így tovább, nem ismert megálljt, mígnem az üres tálca fölött szuszogva kapkodott levegőért.
Persze hallomásból tudunk olyan különleges “egyedekről” akiket sem somlói galuska, sem pilóta keksz nem tántorít el elhatározástól és hosszú évekig képesek baki nélkül helytállni az élethosszig tartó önmegtartóztatás-diéta-edzés szenthármasában, de az ilyen mitikus lényeket leszámítva, azt hiszem a többség időről-időre bizony fejet hajt az élvezeteknek és kezét feltartva enged a nutellás palacsinta csábításának: mondván egész héten szigorúan kalóriát számolt, miért ne járna egy kis jutalom?!
Ez így rendben is van, a gond csak akkor kezdődik, amikor a pár perces csokoládé eufóriát, valami sósért folytatott kényszeres hajsza követi: kinyílik a hűtő ajtó és a rekeszek mélyéről egész heti menüsorok kerülnek elő. Belekóstol ebbe is abba is, de nem találja amit keres: ízt, fűszert, valamit amitől teljesebb lesz a pillanat. Elkeseredésében újra édességet kíván, felpattan a kekszes doboz csatja, fogai alatt fahéj illatba burkolt, cukormázas ropogtatni valók sorozatát morzsolja szét és közben önmagát is egészen apróra őrli.
Végtére is be kell látni: egyik férfi sem szeret majd jobban egy zacskó keksszel a fenekeden, nem fog hamarabb hívni egy doboz fagyival a csípődön, a csekkeket nem az üres mogyoróvajas üvegekből fizeted majd ki és nem leszel magabiztosabb a munkahelyeden a negyedik szelet hústól, amit zárásként még lenyomsz a torkodon mielőtt bezárod a frigót… Ellenben nagyjából két nap múlva szorít a farmer, mellben erősen szűkös az ing, arcod pedig egy eukaliptusztól belőtt koalára hajaz leginkább… Persze egy két kiló még nem a világ: teltebb ajkakkal jobb pillanataidban talán még Angelina Jolie-t is felfedezheted a tükörben és Jennifer Lopez sem él rosszul a fenekéből, de a sokadik falási roham után, amikor könnyek között tömöd magadba a kilós kenyér után a serclijét is, talán itt az idő elgondolkozni…
Legközelebb, ha bevásárlás végeztével a pénztárnál ácsorogva önfeledten simogatod a csokis polcot, vedd csak le a kedvencedet, de miközben indulás előtt a parkoló sötétjében duzzogva megeszed,
tegyél fel néhány kérdést magadnak:
Nem egyszerű a felismerés és talán legszívesebben vissza is rohannál egy újabb tábla csokiért, de tudod erősebb vagy mint hinnéd. Indítsd be a motort, tekerd fel a hangerőt, adj gázt és innentől csak előre nézz: szerezd meg, érd el, teremts, nevess sokat és csoki helyett habzsold inkább az életet!
Koós Petra
Ha tetszett a bejegyzés, köszönjük, hogy megosztod másokkal. További inspirációért,
plusz tartalmakért kövess bennünket Facebook oldalunkon is, melyet ide kattintva érhetsz el,
vagy látogasd meg weboldalunkat: