Az emberek túlnyomórészének vagy nincsenek álmai… vagy ha mégis, ügyesen elnyomják, mondván “ahh, én azt úgy sem érem el!“
Úgy növünk fel, hogy folyamatosan azt halljuk, mi a jó és mi a rossz. Fiatalon még lázadunk a magunk módján, aztán lépésről lépésre akarva, akaratlanul belebújunk abba a gondosan körülhatárolt szűk kis dobozba, melyben leéljük az életünket , az ügyesen kialakított kis komfortzónánkban.
Érdekes, hogy sokszor azokból a gyerekekből lesznek felnőttkorukra igazán érdekes egyéniségek, “valaki“, akik mertek ellenkezni: nem törődve azzal, hogy már a sokadik iskolából csapják ki vagy éppen csak szánalomból engedik felsőbb osztályba.
A tanulás nagyon fontos. Egy gyerektől ugyan nem várható el, hogy tudatosan irányítsa az életét, ugyanakkor ha nem saját magunkat akarjuk a gyerekben megvalósítani, hanem tudatosan figyeljük a képességei kibontakozását, tudjuk olyan pálya felé orientálni ahol ki tud teljesedni és örömmel fejleszti magát.
Vannak akik 2-3 diplomával is rendelkeznek, mondván soha sem lehet tudni. Amikor pedig megkérdezik , hogy mivel szeretne foglalkozni… “Még nem tudom pontosan…”. Általában példás családi háttérrel, nyugalomban, rendszerint ingerszegény környezetben, motiváció nélkül, a megszokott séma szerint. Tanulás, családépítés, munka és remélhetőleg nem kell pár év múlva sopánkodnia, hogy mennyi diplomája van és sehol sincs rá szükség.
Nincs idejük magukat megfigyelni, a vágyaikat az igényeiket megfogalmazni. Többet ér a megfelelni akarás – a család felé vagy éppen egy ” nem szeretem ” munkahelyen – mintsem, hogy a saját álmaikat valósítsák meg.
Állítólag mindannyian tehetségesek vagyunk valamiben… ez az a belső késztetés, vágy, amire ha képesek vagyunk rátalálni, olyan kapukat nyithat meg, ahol valóban jól tudjuk magunkat érezni, elkerülve a stresszt, depressziót, frusztrációt, betegségeket.
