Igen, én sem az olimpiai bajnok Berki Krisztián kapcsán ragadtam tollat, hanem a “kivasalt” Berki ihletett meg…
Egy 14 éves kisfiú annak idején, saját bevallása szerint alkoholista anyja mellől Budapestre menekül, hogy elkezdje önálló életét és vágyai szerint NB1-es focicsapat tagja lehessen.
Elmondása szerint már akkor is egy igen talpraesett egyéniség volt, így nem okozott számára gondot, hogy eltartsa magát.
Anyja iránt érzett megvetése, bár kislánya születése után, kissé enyhülni látszik, ugyanakkor mivel a női modell számára csalódottságot hozott, nem tud mély felszabadult érzéseket kapcsolataiba belevinni és azok, egoizmusának köszönhetően tiszavirág életűek.
Higgadt, megnyerő stílusára, habitusára az FTC akkori vezetősége is felfigyelt így 28 évesen a szakosztály elnökeként debütál.
Szabadidejében pedig több-kevesebb ideig ismert hölgyek oldalán pózol, mint a Fradi-vezér.
Aztán gondol egyet és olvasottságát bizonyítva az egyik közösségi oldalon figyelemfelkeltő, mély gondolatokkal felruházott idézetekkel jelenik meg.
Mi nők pedig elgondolkodunk azon, hogy itt van egy férfi, aki nem a vonzó külsejével, szépségével akar hódítani, hanem mélyen megélve az élet pillanatait , igyekszik ezt másokkal is megosztani.
Felfigyelünk rá, hiszen a mai világban igen érdekes egy 33 éves pasi, aki elmélázik idézeteken, keresve az élet mélyebb értelmét.
Túlnyomórészt női követőkre tesz szert, ugyanis általában a nők, túl a tinédzserkoron, ha egy férfi nem kifejezetten szép és még kopasz is … 🙂 ösztönösen érzik a férfihormonok a tesztoszteron jelenlétét, igen magas szinten . Ha pedig mindez együtt jár higgadtsággal, stílussal, igényességgel és némi spiritualitással, a figyelem középpontjában marad.
Miközben az újságok, arról cikkeznek, hogy Berki Krisztián éppen kivel-merre, addig ő felkéri Szily Nórát, hogy készítsen vele egy riportot, hiszen ő, szegény többszörösen kiégett férfi, szeretné magát megismerni… és persze erre kicsiny országunk műsorvezető-pszichológusa éppen a legalkalmasabb.
Ennek és természetesen további higgadt, visszafogott riportoknak köszönhetően, egyre többen lesznek kíváncsiak Berki Krisztiánra.
Mígnem egy szép napon közli velünk, hogy megkapta élete “hatalmas lehetőségét”… kb., mintha egy hollywoodi főszerepre kérték volna fel… az Édes élet valóságshow egyik kiszemelt áldozata lett.
Annyira örül, hogy észre sem veszi, egy-két követővel kevesebb, de tegyük hozzá az élet őt igazolja, hiszen célja a népszerűség.
A sors ügyes játékának köszönhetően éppen ezidőben várja kislánya születését, így a valóságshow még nagyobb ismertséget hoz.
Nyilvánvalóan egyre több a női követő, rajongó és egyre több a gyűlölködő férfitábor. Hiszen itt egy kétméteres hegyoldal, márkás cuccokban, váltogatja a jobbnál jobb nőket és puffogtatja a bölcsességeit, melyek nyilvánvalóan minden önmagával nem békében élő pasit irritálnak.
Ki ez? Mi az, amit letett az asztalra? Miért van ennyi rajongója?
Stílusára és arra, ahogyan magára vonja a figyelmet több szponzor is felfigyel, így nagyon rövid idő alatt , olyan cégek állnak mögötte, akik biztosítják materiális világunkban azokat a feltételeket számára, melyekkel hitelessé válik az un. “személyes márkaépítés – életmódvezetés “.
Mivel egyre több a követő/rajongó, egyre több az ellenség is.
Felszínre kerül egy olyan téma, mely a mai napig nem tisztázódott:
Berki és a 45 milliós sikkasztás.
Sokan gondolták, hogy egy-két lejárató cikk elég is lesz, hogy csírájában elfojtsák a médiában szárnyalását… ez viszont – köszönhetően a szponzorcégek háttérmunkájának- nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, sőt még nagyobb tömeget vonzott, hiszen az emberek a botrányra éhesek.
A “mi” Berki Krisztiánunk pedig ugyan lubickol a sikerben, de mivel anyjának köszönhetően pszichésen sérült, férfiasságát testépítőként vagy éppen a Duna “átúszásával” teszteli tovább.
Mindemellett azonban mi követők,egyre jobban rácsodálkozunk az egyre érdekesebb, szinte értelmezhetetlen posztokra, gyomorforgató nyilatkozatokra, melyeket igazából nem lehet hová tenni. Gondolhatunk a szteroidok hatására vagy az un. Hitler-szindrómára, amikor olyan hatalom kerül a valaki kezébe, melynek hatására extrém tettei, megnyilvánulásai vannak vagy meggyőződése, hogy helyes úton jár és csak az ő életfelfogása az, ami működik…
Na persze ezzel még nincs vége.
Jön a második Szily Nóra riport, ahol az összes kérdésre a “Nem tudom…” a bevezető mondat.
Akarva-akaratlanul felmerül a kérdés, hogy akkor mi is az, amit tud?!
Nos egyet biztosan tudott: Hogyan szerezzünk barátokat?!
Dale Carnegie azonos című könyvét saját bevallása szerint alaposan áttanulmányozta.
Annak viszont sajnos nem sikerült utánanéznie, hogy vajon, hogyan is kell őket megtartani…
Igaz arra rájött, hogy a szponzor kapcsolatok sem sorolhatóak a barátság kategóriába. Nekik is, csak addig kell amíg pénzt hoz. De észre sem veszi, hogy már-már a szponzor cégek is hülyét csinálnak belőle, pusztán a “lájkokért”.
A nézettség érdekében még azt is bevállalja, hogy a lehető legtrógerebb színben tüntessék fel a valóságshowban vagy vérlázító posztokat tegyenek ki az oldalára, mindezt ismét csak a lájkokért a hozzászólásokért. Mivel stagnál a nézettség kitalálnak egy sztorit, miszerint a Berki spermája 10 milliót ér… Ami persze még mindig nem durrant akkorát… így kivasaltatja a heréit, okot adva a médiának arra, hogy újból cikkezzenek.
Aztán jön az újabb Arnold megmérettetés, melynek köszönhetően már versenyidőszakon kívül is AIDS-es betegeket meghazudtoló arckifejezéssel él és kb. 20 évvel látszik idősebbnek.
Mindemellett pedig meghökkentő nyilatkozataival és posztjaival hergeli követőit. Persze van már igen számottevő férficsapat, akik időt és energiát nem kímélve folyamatában töltik meg valóságtartalommal posztjait.
Egy biztos: sajnálatos módon ennek az embernek már nincs önálló élete, gondolatai. Az elvárások tüzében él… és retteg attól, hogy megszűnik az érdeklődés irányában.
Bárki számára is vonzó “a Berki Krisztián élete” , sajnos az valóban csak egy lufi, melyben már régen szögek súrlódnak és csak idő kérdése, hogy mikor durran szét……ugyanakkor
összegezve: talán van még visszaút, megtalálja végre önmagát, tisztára tudja mosni a nevét és képes egy olyan dolgot felépíteni, ahol valóban tud példát mutatni, hogy hogyan is kell, hatékonyan és példaértékűen egy “személyes márkát” felépíteni.
Jeremiás Katalin
—
Ha tetszett a bejegyzés, köszönjük, ha megosztod másokkal is. További inspirációért,
plusz tartalmakért kövess bennünket Facebook oldalunkon is, melyet ide kattintva érhetsz el,
vagy látogasd meg weboldalunkat:
hahaha! Én 12 évesen úsztam át a Dunát a Szabó Pityuval Ercsinél! Nem ilyen vén fa…ként mint ez a
baromarcu. Mindenből nagy ügyet csinál feltünési viszke…..séggel társulva! Ha én a NAV-volnék elkapnám azt a kisimitott tökeit és megszorongatnám!
Ez egy idióta undorító féreg és még ráadásul futtatják is! Gyomorforgató ahogy előadja magát,és hogy beszél a párjáról? Tipikus beképzelt izomagy!
Az olimpiai bajnok Berkit nehogy valaki összetévessze evvel a f….al.!
Az a Berki ki olimpiát nyert az egy olyan ember
ki letett valamit az asztalra.Ez a senkiházi arra büszke hogy ügyesen tud sikkasztani,és még a tv2 ráadásul még pénzeli is ezt a gengsztert!
az autóira egy két volt nőjére írígy vagyok, de milyen áron szerezte ezeket meg??Lehet 4 év múlva bevágják 5 évre.
Akkor megérte?
Írigy vagyok?Kurvára nem, nekem akkor jobb életem mint Berkinek.
Kire írigykedjünk?
Hát itt kezdődik a probléma kedves hölgyek ahogy a cikkíró is öntértékelési zavarosnak nevezi azokat a férfiakat, akiknek nem tetszenek, az ilyen utca hülye gyerek mint Berki. Stílusával nincs bajom, laza gyerek, de nagy kamus gyerek, ez viszont undorító.
A normális férfiak is akarnak vmik lenne,de ahhoz olyan megoldásokat kell találni amelyek még belül vannak a törvényes út mezsgyéjén.
Kiskorom óta foczik, és követem a híreket.
Berkinek nem adok sok időt és lecsukják 3x évesen, vagy legalábbis vissza kell fizetni sok millíót. Amilyen ügyeket ez maga után hagytt eddig 67 millió elsofokon!!!!!!!
Szóval önérteklési zavarosnak, írigynek minősíteni akinek ez nem tetszik vagy nem akar ez miatt szimaptizálni krisztikével, az elég nagy faszság.
De a nők csak nők..Nem mondom, hogy nem viselném el azokat az autókat amikkel Krisztike néha szaladgál, de a 3 évet azért nem húznák le vhol sikkasztás miatt.
stílszerűen 24 karátos arany szálakkal átfont kötélre akasztanám fel.
Nagyon utáltam ezt a magamutogató majmot,de elolvasva a cikket és meghallgatva riportot,rá kellett jönnöm arra,hogy valóban ahogy az előzőekben olvastam rá kényszerítik a dolgokat,és mivel ő a Beki hát fel is vállalja. Valamint ami a leglényegesebb, hogy az édesanyját pont a legrosszabb korban hagyta ott és veszítette el,mivel nem tartotta a kapcsolatot jó darabig az alkoholizmusa miatt!Amit ki szeretnék hozni ebből,pszichológusok már többször bebizonyították,hogy aki a családban nem jó viszonyt ápol a fiu az anyjával,lány az apjával -sajnos-gondjai lesznek a párkapcsolatával! Kicsit az ego-ból lentebb kéne adni ,Palma barátnőjét megbecsülni,és nem lenne semmi gond!!!
Igazából, az a gyökér aki így sztárolja, már hetek óta és próbál ebből a szerencsétlenből, kinek az iQ a bányász békáéval = , média sztárt csinálni.Már tudjuk hol az anyajegye, és milyen wc papírt használ, de ki nem sz le.
Ő egy Isten! Nem tudom mit irigykedtek.
Berki egy mümajer senki! A Berki Brand egy leggömb! Nincs egyenisége!meg mindig keresi magat. Talan a hozza hasonlo celebek kozott magara talal!Kivanom neki,Bar szerintem ez a kokszolt izomzatepites elobb utobb megart neki,ugy mentalisan,mint hormonalisan!
Egy undorító pasi .Egy öntelt beképzelt sokat gondol magáról. Igaza van az előttem író hölgynek ,hogy NAV mért nem vizsgálja ,hogy miből szórja két kézzel a milliókat. Az agyát kellett volna vasaltatni nem azt a bizonyos dolgot ott lent!.
meg teheti -jól teszi amit tesz – más ezt csinálná a helyébe —
csak IRIGYEK vagytok rá ennyi az egész !!!!!!!!!!!!!!!
Kapcsolódom az előttem szólókhoz.
Egy öntelt beképzelt pöcs, aki csak saját magát nézi valamibe, mindenhová ingyen megy be, ingyen kajál, holott elköltött milliókat autóra és egy darab karórára. Biztosan lenne pénze kifizetni a belépőket, és kaját ha már egyszer milliomos.
Hoppá!! milliomos? a NAV miért nem vizsgálja ki,hogy honnan vannak a milliói. Rendes napi 8 órából és minimálfizetésből biztos nem telje farokvasalásra, meg drága luxustermékekre. Ha egyszer adót csalt és sikkasztott örökre börtönben a helye!!!!!
Bizom benne,hogy a TV2 is elolvassa ezeket a hozzászólásokat és egyszer, s mindenkorra leveszi ezt a genny adást a csatornáról és jobb tartalmasabb müsorokat ad. Bicskanyitogató, hogy mig mások éheznek és a megélhetésért küzdenek, mások meg dőzsölnek, azt sem tudják,hová tegyék a millióikat !!!
Egyet értek Mihály Nyilassal!!!!
Ki a fenét érdekel már 2 napja ezt a majmot csámcsogját,onan való ahonnan atöbbi kussoljatok már vele.
Sajnos én is Mihály Nyilassal értek egyet! Elég nagy szégyennek tartom, hogy egy ilyen ember szerepel este főműsor időben! 🙁
EGY ÁLLAT EGY ORANGUTÁN REMÉLEM NEM SÉRTŐDNEK MEG,HOGY LEBERKIZEM ŐKET!!!!!
Hogy ki berki krisztián?
Egy bűnöző. pont. se több, se kevesebb. egy öntelt, egoista, nagyképű bűnöző. a mai viszonyokat mutatja, hogy egy ilyen él mint marci hevesen, a becsületes kismelós meg nyomorog. szomorú.
Engem igazából ez érdekelne:
“Felszínre kerül egy olyan téma, mely a mai napig nem tisztázódott:
Berki és a 45 milliós sikkasztás.”
Erről kellene cikket írni!
Miként úszhat meg egy sikkasztást valaki és szerepelhet ezzel a múlttak egy TV műsorban???
Igen, én sem az olimpiai bajnok Berki Krisztián kapcsán ragadtam tollat, hanem a “kivasalt” Berki ihletett meg…
Pedig az olimpiai bajnokról szóló cikket még el is olvastam volna….