Miután kiharcolod a függetlenséged, hozzászoksz, mindenben te döntesz és a felmerülő gondokat megoldod. Évek hosszú során keresztül ezt meg is szokod és szinte rutinszerűen hozol döntéseket. Megküzdve az emberek ármánykodásával, egzisztenciális gondokkal.Lehet, hibát hibára halmozol, de felállsz , csinálod néha megtörve, de mindig emelt fővel, mert tudod, kijössz belőle , megoldod…
Szinte úgy érzed, semmi nincs ami lehetetlen.
Néha elmélázol milyen kegyes a sors , nem sújt tragédiákkal és bármilyen kisebb-nagyobb gond jön nem sopánkodsz, igyekszel minél hamarabb rendet tenni.
Éled az életed, történnek a dolgok, embereket ismersz meg , akikkel rövidebb-hosszabb ideig kapcsolatban állsz .
Majd egyszer találkozol egy régi ismerősöddel, aki kapcsán él benned egy kép… egy sugárzó egyéniségről, tele vitalitással, humorral, életkedvvel és döbbenten, tehetetlenül állsz látva őt, ahogy az elmúlás keserű, visszafordíthatatlan folyamatát éli meg .
Kattog az agyad, mit tegyél, hogyan segíts, hogyan oldd meg ?! …és akkor rájössz, mégis van olyan dolog, amin nem vagy képes túlnőni.
Különös fájdalmas, szorító érzés a gyomorban… düh a tehetetlenséggel szemben… és az örök kérdés, miért nevezzük az élet rendjének a magatehetetlen, minden esztétikai élménytől megfosztott elmúlás folyamatát….
Jeremiás Katalin
—-
Ha tetszett a bejegyzés, köszönjük, ha megosztod másokkal is. További inspirációért, plusz tartalmakért kövess bennünket Facebook oldalunkon is, melyet ide kattintva érhetsz el, vagy látogasd meg weboldalunkat:
Kommentek